Az elmúlt hetekben kialakult új helyzethez nemcsak a diákoknak, de a szülőknek is hozzá kell szokniuk, hiszen a koronavírus-járvány következtében akár a teljes tavaszi félévet távoktatásban kell elvégezni. A KSH adatai szerint jelenleg a közoktatásban több mint 1,5 millió diák, a felsőoktatásban pedig közel 300 ezer hallgató tanul. A digitális átállás tehát összesen 1,8 millió diákot érint.
Nem csak számukra, hanem vélhetően másik sok százezer ember számára jó hír, hogy az Akadémiai Kiadó ideiglenesen szabadon hozzáférhetővé tette közismerten jó minőségű szótárait. A szotar.net oldalon jelenleg 12 nyelven 36 szótár összesen 2 millió szócikke érhető el. Az idegen nyelv tanulását és használatát segítő szótárak mellett az adatbázis része a A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, az Idegen szavak és kifejezések szótára, a Magyar értelmező kéziszótár, valamint a Magyar szinonimaszótár is.
A szótárak használatához április 30-ig sem regisztráció, sem belépés nem szükséges. A szolgáltatás a szotar.net weboldal mellett telefonra letölthető alkamazásként és Microsoft Office-bővítményként is elérhető.
Egyszerűbb távoli elérés az egyetemi hallgatóknak
Az általános és középiskolák, valamint gimnáziumok mellett a felsőoktatásban részt vevők száma is jelentős, akiknek szintén az online távoktatás most az egyetlen opció. Az Akadémiai Kiadó ezért az EISZ Nemzeti Program keretében előfizető intézmények hallgatói és oktatói számára is könnyítést vezetett be. Ehhez az eléréshez intézményi eduID szükséges.
”Mivel az offline könyvtárak jelenleg nem üzemelnek, a felsőoktatásban leginkább használt szakkönyveket és jegyzeteket tartalmazó MeRSZ egyszerűbb távoli elérését április 30-ig biztosítjuk. Ez nagy segítség lehet a hallgatóknak, hiszen az online könyvtárban nem csak olvasni, de szerkeszteni, jegyzeteket készíteni is lehet a szakkönyvekből. Nem beszélve arról, hogy itt nem fordulhat elő, hogy elfogytak a kikölcsönözhető példányok” – mondta el Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó igazgatója. Akiknek az intézménye nem biztosít távoli elérést, vagy valamilyen technikai nehézség miatt nem tudnak ezzel élni, azoknak is elérhetik a szolgáltatásokat, csak regisztrálniuk kell.
Mindemellett az Akadémiai Kiadó saját kiadású folyóiratai teljes szövegű hozzáféréssel, regisztráció vagy külön belépés nélkül érhetők el ezen az oldalon, szintén április 30-áig. A Szaktárs portálon ugyanígy, regisztráció nélkül elérhető az Akadémiai Kiadó gondozásában 1950–1996 között (kisebb számban 1996 után) megjelent tudományos könyvek gyűjteménye is.
A kiadó közleménye szerint amennyiben a magyarországi rendkívüli állapot úgy kívánja, az ingyenes/könnyített hozzáférési időszakot meghosszabbíthatják.
Forrás: HVG