Tisztelt Egyetemi Polgárok!
Több mint egy hónapja hirdette ki a Kormány a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetet, és ezzel együtt az egyetemi hallgatók intézménylátogatási tilalmát. Ez a tilalom doktori iskolák hallgatói számára is érvényben van, akik továbbra sem léphetnek be az egyetem területére.
Az egyetemi közösség az elmúlt időszakban kiválóan vizsgázott, így minden feltételt megteremtettük ahhoz, hogy doktori hallgatóink eredményesen be tudják fejezni a szemesztert. Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak az áldozatos munkáját, akik ezt mindennapi munkájukkal lehetővé tették.
A távolléti oktatás feltételeit a doktori képzések sajátosságaira vonatkozóan is meg kellett teremtenünk. A 2019/2020-as tanév II. félévének megváltozott oktatási és tanulási rendjének feltételeit a távolléti oktatás rendjéről szóló 2020. március 18-i rektori körlevelek határozzák meg a doktori iskolák számára is. A távolléti oktatás rendjének további részletes szabályait pedig az Egyetemi Doktori és Habilitációs Szabályzat (EDHSZ) speciális rendelkezései szabályozzák. Az Egyetem polgárai részére a távolléti oktatás rendjéről 2020. április 20-án kiadott tájékoztató a doktori iskolák esetén is megfelelő módon alkalmazandó.
A doktori iskola vezetője, a doktori iskola titkára, a doktori iskola vezetőjének kijelölése alapján a kutatási területvezető/ témavezető/ témahirdető köteles a távolléti oktatás ideje alatt aktív távolléti kapcsolatot fenntartani az érintett hallgatókkal.
A doktori képzés kutatási és disszertációs szakaszában a hallgatóval történő valamennyi, kommunikáció elektronikus úton, írásosban (e-mail, Neptun üzenet) zajlik. A doktori iskola vezetője gondoskodik a doktori iskola veszélyhelyzetnek megfelelő szabályszerű működtetéséről, a doktori képzés szervezéséről, különös tekintettel a hallgatók érdekeire, jogaira.
Kérem engedjék meg, hogy a félév befejezésének rendjéről adjak Önöknek az alábbiakban tájékoztatást, bízva abban, hogy a Szenátus támogatni fogja az alábbi tartalommal előkészített előterjesztéseket!
A távolléti oktatás során, a képzési tervtől eltérően, valamennyi tantárgy esetében a hallgató a doktori iskola vezetőjének kijelölése alapján a kutatási terület-vezető vagy a
tantárgyfelelős vagy a doktori témavezető/témahirdető által előírt tanulmányi, illetve kutatási feladatokat végzi el az Egyetemen kívül. A távolléti oktatás keretében a tantárgy oktatásáért felelős szervezeti egység, a doktori iskola vezetője által kijelölt személlyel egyetértésben, a doktori iskola referense útján Neptun-rendszerben küldött üzenet formájában biztosítja a hallgató számára a tanulmányi munka alapjául szolgáló tananyagokhoz történő hozzáférést az Egyetem nyílt webes elérhetőségű platformjain, illetve eszközein: Neptun, Moodle, Pro Bono, Ludovika Távoktatási Portál, e-mail.
A távolléti oktatás ideje alatt a doktori képzésben részt vevő hallgatóra nem alkalmazhatók az irányadó képzési tervnek a tanórákon történő hallgatói részvételre vonatkozó rendelkezései.
A képzési tervtől eltérően a távolléti oktatás keretében valamennyi érintett tantárgy tekintetében olyan félévközi feladatot kell a doktori képzésben részt vevő hallgató számára előírni, amely távolról is teljesíthető. A félévközi feladat előírása során továbbá figyelemmel kell lenni az arányosság követelményére, arra, hogy olyan feladat kerüljön meghatározásra, amelynek teljesítéséhez szükséges feltételek valamennyi érintett hallgató rendelkezésére állnak, valamint figyelemmel kell lenni a hallgató által a tanulmányi félévben már teljesített félévközi feladatra.
A félévközi feladat hallgató általi teljesítését a kredit megszerzését megalapozó félévvégi ismeretellenőrzés részének kell tekinteni. A doktori képzés szakmaspecifikus jellemzőire tekintettel a dékán – egyeztetve a doktori iskola vezetőjével – meghatározhatja, hogy az adott tantárgy féléves teljesítését igazoló aláíráshoz külön félévközi feladat előírható, amennyiben a hallgatók számára a távolléti oktatási keretében biztosan teljesíthető a feltétel.
Az ismeretellenőrzés alapját jelentő félévközi feladat hallgató általi beadásának határidejét a feladatot előíró oktató határozza meg azzal, hogy annak legkésőbbi időpontja a vizsgaidőszak kezdőnapjától számított 14. naptári nap. A félévközi feladat értékelésnek a beadástól számított hét munkanapon belül meg kell történnie és ezen határidőn belül a hallgató tájékoztatást kap az eredményről a Neptun-rendszerben.
A doktori iskola vezetőjének kijelölése alapján a tantárgyfelelős vagy a doktori témavezető/témahirdető az értékeléssel egyidőben tájékoztatja a hallgatókat a javítási, illetve pótlási feltételekről a Neptun-rendszerben. A javítás a sikertelen vizsga ismétlésére vonatkozó szabályok értelemszerű alkalmazásával végrehajtható.
A távolléti oktatás során figyelemmel kell lenni a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, illetve a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról 2015. évi XLII. törvény hatálya alá tartozó személyek különleges jogrend alatti feladatellátásra tekintettel fennálló sajátos körülményeire is. A doktori iskola működéséért felelős dékán erre tekintettel – egyeztetve a doktori iskola vezetőjével – speciális intézkedéseket rendelhet el.
A távolléti oktatás doktori iskola specifikus követelményeiről a doktori iskola szerint illetékes dékán külön utasításban rendelkezik.
A 2019/2020. tanév II. tanulmányi félévében a veszélyhelyzettel összefüggő intézkedésekre tekintettel határozatlan ideig halasztásra kerülnek:
- a doktori képzés fokozatszerzési eljárásaiban a 2019/2020. tanév II. félévére tervezett komplex vizsgák, műhelyviták, valamint a doktori érkezések védése és egyéb jelenlétet igénylő események,
- habilitációs eljárásban habilitációs előadások és a nyilvános viták.
A komplex vizsgák 2020. június 15-e után történő megszervezésének módjáról 2020. május 15-ig hozok döntést az alábbi lehetőségek szerint:
- a vizsgabizottság értékelése a vizsgázó elméleti felkészültsége és tudományos előrehaladása tekintetében személyes meghallgatáson, valamint a tudományos előrehaladásról szóló írásos dokumentumokon alapul;
- a vizsgabizottság a vizsgázó elméleti felkészültségének és tudományos előrehaladásának értékeléséhez a képet és hangot egyidejűleg továbbító eszközt alkalmazva tesz fel kérdéseket és hallgatja meg a vizsgázót, valamint értékeli a tudományos előrehaladásról szóló írásos dokumentumokat;
- a vizsgabizottság a vizsgázó elméleti felkészültségének és tudományos előrehaladásának értékeléséhez elektronikus úton tesz fel kérdéseket és fogadja a vizsgázó írásbeli válaszait, valamint értékeli a tudományos előrehaladásról szóló írásos dokumentumokat.
A 2019/2020. tanév II. tanulmányi félévében a veszélyhelyzettel összefüggő intézkedésekre tekintettel, annak érdekében, hogy a hallgatók, valamint a habilitációs eljárásban részt vevő személyek, illetve a habilitált doktori címre pályázók jogai ne sérüljenek, a halasztás idejével megegyező időtartammal a rájuk vonatkozó határidő – különösen a fokozatszerzési, valamint a habilitációs eljárás cselekményeire meghatározott határidő – meghosszabbodik.
A 2020/2021. tanév doktori felvételi eljárásában a felvételi meghallgatások lebonyolításának veszélyhelyzetre tekintettel átalakított ütemezéséről és módjáról – a veszélyhelyzetre tekintettel kihirdetett vonatkozó jogszabályokban foglaltakra is figyelemmel, egyeztetve a doktori iskola vezetőjével – a dékán utasításban rendelkezik.
A félév hátralévő részéhez további jó munkát és természetesen jó egészséget kívánok!
Budapest, 2020. április 20.
Dr. Koltay András sk. rektor