A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szervezeti és Működési Rendjének 27. § (2) a) pontja alapján, tekintettel a járványügyi feladatokra az alábbiak szerint intézkedem:
- A Víztudományi Kar (VTK) minden munkatársa és hallgatója, valamint az oktatásban résztvevő külső előadók, továbbá a Campus területén oktató más egyetemi szervezetek munkatársai kötelesek betartani és végrehajtani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora által elrendelt érvényes rendszabályokat.
- A Víztudományi Kar vonatkozásában az alábbi speciális szabályokat rendelem el:
- A 2020. október 12-ig a Víztudományi Kar alap- és mesterképzésein, valamint a szakirányú továbbképzéseken jelenléti képzés történik.
A jelenléti képzés megtartása alól felmentést egyedi speciális esetben adok, oly módon, hogy az oktatás a tanórarend szerinti időpontban az MS Teams rendszeren kerül végrehajtásra.
- A mérőgyakorlatokat a szorgalmi időszak első négy hetében kell végrehajtani. A terepgyakorlatok alkalmával maradéktalanul be kell tartani a fertőtlenítési és a távolságtartási szabályokat. A foglalkozások helyszínére történő utazás során – amennyiben az szervezett keretek között történik – a szállítóeszközökön kötelező a maszk viselése. Minden reggel, a gyakorlat megkezdése előtt, a gyakorlatvezetőnek vagy az általa megbízott személynek a hallgatók és a gyakorlatvezetők testhőmérsékletét ellenőrizni kell. Fertőzésgyanús esetben az érintett személyt el kell különíteni, a foglalkozást fel kell függeszteni, egyéb intézkedésig a hallgató és a gyakorlatvezető állománynak a mérőtábor területén kell maradni.
- 2020. október 12. után az alapképzés levelező tagozatán on-line oktatás bevezetését rendelem el. Az oktatás a tanórarend szerinti időpontban az MS Teams rendszeren keresztül kerül végrehajtásra.
- A jelenléti képzésben törekedni kell a 1,5 méteres védőtávolság betartására, ahol erre nincs lehetőség, a maszk viselése kötelező.
- A zárt térben tartott rendezvények, foglalkozások vezetői felelősek a gyakori szellőztetésért.
- A Campus területén a maszkviselés vonatkozásában az NKE-n érvényes központi szabályozás szerint kell eljárni.
- A konzultációkat és a munkaértekezleteket lehetőleg online formában vagy védőtávolságot biztosító teremben kell megtartani.
- Az oktatási dékánhelyettes szervezze meg a levelező oktatás online előadásainak előkészítését és készítse fel a Kar teljes képzési rendszerét a távolléti oktatásra történő gyors átállásra.
- A VTK járványvédelmi feladatainak koordinációjáért a Dékáni Hivatal vezetője felel.
- Minden munkatárs és hallgató köteles azonnal jelenteni a közvetlen egyetemi vezetőjének, illetve az NKE Járványügyi Operatív Törzsének (ot@uni-nke.hu) a járvány terjedésével kapcsolatos esetleges érintettségét (fertőzés, kontakt, karantén).
A koronavírus ismételt terjedésének megakadályozása érdekében elvárom a VTK teljes személyi állományától a szabályok fegyelmezett betartását.
Záró rendelkezés
Ezen intézkedés az aláírás napjával lép hatályba és visszavonásig érvényes.
Baja, 2020. augusztus 31.