Ugrás a tartalomhoz

LUDOVIKA DIGITÁLIS OKTATÁS

Rektori intézkedés
Az egyetemi járványügyi védelmi intézkedések 2020. november 7-től hatályos szigorításáról

Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Munkatársak, Hallgatók!

Magyarország Kormánya 2020. november 4. napjától a koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A járvány felszállóágban van, ezért Egyetemünkön a korábbiaknál is fegyelmezettebb védekezésre és a szabályok szigorúbb betartására van szükség.

A tantermi előadásokon és szemináriumokon biztosítani kell a legalább másfél méteres távolságtartást, valamint az Egyetem minden campusán zárt terekben az orrot és a szájat elfedő védőmaszk helyes használata kötelező. A védőmaszkot ezentúl az oktatónak is viselnie kell az oktatás teljes ideje alatt (az előadása közben sem vehető le), továbbá tanórákon vagy rendezvényeken zárt térben a beszélőnek is folyamatosan magán kell tartania a maszkot. A biztonsági szabályok betartásának szigorú ellenőrzését rendeltem el, kiemelten a tanórai körülmények tekintetében. Kérem, hogy az egymás iránti felelősséggel tartsuk és tartassuk be az egészségünket védő előírásokat! Előre is köszönöm megértésüket, közreműködésüket.

Az Egyetem Járványügyi Operatív Törzse (továbbiakban: JOT) napi szinten készít elő és foganatosít megelőző és védelmi intézkedéseket, amelyek alapját az egyetemi polgárok bejelentései képezik. A pandémiás akadályoztatásra vonatkozó bejelentési fegyelemért köszönettel tartozom, a továbbiakban ugyanakkor a már okafogyott bejelentések lezárását (visszavonását) is biztosítani kell. Ezért kérem, hogy minden egyetemi polgár, aki a járványüggyel összefüggő akadályoztatásáról a JOT bejelentő ponton vagy e-mailen keresztül eddig bejelentést tett, a bejelentési ok megszűnéséről is értesítse a JOT-ot, a https://digioktatas.uni-nke.hu/ felületen, a JOT „bejelentés lezárása” menüpontban. A „bejelentés lezárása” egy olyan jognyilatkozat, amely rögzíti, hogy a korábban bejelentést tett egyetemi polgár rendelkezik a bejelentési ok megszűnését, illetve a visszatérését megengedő hatósági vagy orvosi igazolással. A jognyilatkozat tartalmára tekintettel így a hatósági vagy orvosi igazolásokat nem szükséges külön beküldeni a JOT részére.

A következő hetekben a campusok egyes bejárati pontjain testhőmérő kamerák, illetve testhőmérő kapuk felállításával törekszünk korlátozni a betegség terjedését. Kérem, az ehhez kapcsolódóan a továbbiakban bevezetett biztonsági protokollok és szabályok tiszteletben tartását és segítő együttműködésüket!

A JOT elkészítette a járványügyi helyzet további fokozódása esetén bevezetésre javasolt speciális intézkedéseket a szorgalmi és a vizsgaidőszakra vonatkozóan, amelyek szabályozását a soron következő Szenátus fogja tárgyalni. Az oktatással kapcsolatos 2020. szeptember 17-én közzétett rektori speciális intézkedések továbbra is érvényben vannak (lásd https://digioktatas.uni-nke.hu/).

Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Munkatársak, Hallgatók!

A járvány jelenlegi szakaszában a fokozódó nehézségeket kell leküzdenünk, ez csak türelemmel, fegyelemmel, megértéssel és munkatársaink áldozatos munkájával sikerülhet. Kérem, hogy vigyázzunk egymásra és saját egészségünkre is!

Budapest, 2020. november 6.

Üdvözlettel:

Dr. Koltay András
rektor

ElőzőElőzőAz oktatással kapcsolatos rektori intézkedések
(2020. szeptember 17.)
KövetkezőRektori intézkedés
a hallgatói és kollégiumi járványügyi biztonsági intézkedések szigorításáról
Következő

Kapcsolat

Központi szám: +36 (1) 432-9000
1441 Budapest, Pf.: 60.
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Impresszum

Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Bejelentések kezelésére vonatkozó tájékoztatás

Főszerkesztő:
NKE Informatikai Igazgatóság 
ini@uni-nke.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat

Közösségi média

Instagram Facebook Tiktok X-twitter Youtube Linkedin