Ugrás a tartalomhoz

LUDOVIKA DIGITÁLIS OKTATÁS

2020. november 16-ától online oktatás a Rendészettudományi Karon

A Rendészettudományi Kar 2020. november 16. napjától digitális oktatást végez. A nappali és a levelező munkarendes hallgatók főszabály szerint online módon vesznek részt az egyes tanórákon. Ez alól kivételt képeznek azok a nappali munkarendes katasztrófavédelmi és felsőbbéves rendőr tisztjelölt, büntetés-végrehajtási és rendőr kettős jogállású, valamint migrációs szakirányos (rendészeti ösztöndíjas) hallgatók, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 30. § f) pontja értelmében rendkívüli időszakban – tanulmányi kötelezettségeik teljesítése mellett – rendészeti feladatokat látnak el.

Minthogy e hallgatók részvétele az online tanórákon a törvény erejénél fogva korlátozott, a tanulmányi kötelezettségeiknek teljesítését a Kar oktatási szervezeti egységei olyan módon is segítik, hogy olyan feladatokkal látják el őket, amelyek otthoni (kollégiumi) körülmények közötti munkavégzéssel is teljesíthetők.

Az online oktatás támogatása céljából 2020. szeptember 7-étől minden beiratkozott egyetemi hallgató hozzáférést kapott az Office 365 portálhoz, amelyen keresztül használhatja az MS Teams rendszert. Az MS Teams installálásához szükséges telepítési útmutatót, illetve a MOODLE rendszer használati útmutatóját a https://digioktatas.uni-nke.hu/ weboldalon legörgetve, a Távoktatási segédleteknél találja.

A hallgató az Office 365 rendszer eléréséhez a https://portal.office.com oldalon tud bejelentkezni a neptunkód@stud.uni-nke.hu („neptunkód” alatt a saját Neptun kódját értjük) felhasználónévvel és az egyetemen használt általános jelszóval (születési dátumából képződik: pl. ha a születési dátum 1993.04.29., akkor a jelszó 1993P04w29d lenne). A belépéshez használt jelszót első belépéskor szükséges megváltoztatni! A jelszó megváltoztatása a teljes egyetemi rendszerekre érvényes (pl.: Moodle, WiFi, VPN).

ElőzőElőző2020. szeptember 18-án kísérleti jelleggel on-line oktatás a levelező munkarend, 3. évfolyam alapképzési szakos hallgatóinak
KövetkezőA Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Rendészettudományi Kar
dékánjának 5/2020. számú
utasítása
Következő

Kapcsolat

Központi szám: +36 (1) 432-9000
1441 Budapest, Pf.: 60.
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Impresszum

Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Bejelentések kezelésére vonatkozó tájékoztatás

Főszerkesztő:
NKE Informatikai Igazgatóság 
ini@uni-nke.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat

Közösségi média

Instagram Facebook Tiktok X-twitter Youtube Linkedin