Ugrás a tartalomhoz

LUDOVIKA DIGITÁLIS OKTATÁS

Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar – biztonsági intézkedési terv

  1. Az intézkedés hatálya
    1. Jelen intézkedés személyi hatálya kiterjed az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (a továbbiakban: Kar) valamennyi foglalkoztatottjára, valamint a Kar bármely képzésében közreműködő, oktatási tevékenységet végző személyekre, továbbá a Karral hallgatói jogviszonyban álló személyekre.
    2. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) rektora, valamint az Egyetem Járványügyi Operatív Törzse által kiadott szabályokra, központi rendelkezésekre figyelemmel a Karon jelen intézkedés szerint kell eljárni.
    3. A jelen intézkedésben foglalt rendelkezések a központi intézkedések keretei között értelmezendőek.
    4. A maszkhasználati és távolságtartási kötelezettség betartása mindannyiunk felelőssége.
  1. Oktatási tevékenység
    1. A Karon az oktatási tevékenység általános szabály szerint a jelenléti oktatás formájában kezdődik meg, az alábbi kivételekkel:
      1. a távolléti oktatásban részesülők esetében (pandémiás helyzettel összefüggő egyéni hallgatói akadályoztatás esetén, amennyiben a hallgató az Egyetem Járványügyi Operatív Törzse felé bejelentőt töltött ki, továbbá aki érintett egyetemi kollégiumban elrendelt egészségbiztonsági intézkedésekkel),
      2. 2020. október 2-től a levelező munkarendű, a Kar által gondozott képzések esetében az összes pénteki napra tervezett tanórát az Egyetem által meghatározott informatikai rendszer alkalmazásával kell megtartani,
      3. a dékán külön engedélye alapján a nappali vagy levelező munkarendben meghirdetett egyes kurzusokon. Ezen kurzusok listáját az érintett hallgatókkal közölni kell legkorábban a jelenléti oktatástól való eltérő órát megelőző
        5 nappal;
      4. a jelenléti oktatástól részben eltérő, egyes 75 főnél nagyobb hallgatói létszámú kurzusokon; az érintett szakok és évfolyamok listájáról 2020. szeptember
        3-án a Kar valamennyi hallgatóját és oktatóját „Tájékoztatás speciális oktatási rendről az ÁNTK képzésein” tárgyú körüzenetben tájékoztatta.
    2. A dékán külön engedélyét a jelenléti oktatástól való eltérésre az az oktató kérheti, aki
      • az online oktatás IKT protokolljának megfelelő eszközök és hozzáférés számára biztosított,
      • a kurzus hallgatóinak támogatását igazolja,
      • vállalja a megfelelő idősávban a kurzus megtartását, a részvétel nyilvántartását.
    3. Az oktatási tevékenységben közreműködő oktatók biztosítása a tanszékvezetők feladata, különös figyelemmel a kiemelten veszélyeztetett (így különösen a 65 év feletti és a krónikus betegségben szenvedő) munkatársakra. (Foglalkoztatotti tájékoztató, 8. pont).
    4. Az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának 19. § (2) bekezdésében előírt, hallgatói jelenlét ellenőrzésének kötelezettségétől az oktatási szervezet egység vezetője a kurzus oktatója számára eltérést engedélyezhet. Az oktató az aláírás megadásának feltételeként a tantárgyi programtól eltérő feltételeket határozhat meg.
    5. Az oktató 2020. szeptember 19-ig Neptun körüzenet formájában köteles tájékoztatni az általa vezetett kurzus hallgatóit az aláírás megszerzésének, valamint a tárgy teljesítésének feltételeiről. Ha a tájékoztatás már megtörtént, akkor a módosított követelményeket közli.
    6. Az elkészült órarendek szerinti terembeosztással kapcsolatos, távolságtartás érvényesítésére irányuló oktatói módosítási igényeket 2020. szeptember 9-ig kell megküldeni az oktatasszervezes.antk@uni-nke.hu e-mail címre. A módosítási igények vizsgálatára csak a konkrét kurzus, időpont és helyszín megjelölése esetén van lehetőség.
    7. Amennyiben a hallgató saját egészségügyi állapota nyomán, vagy a szakmai gyakorlati helyének döntése okán nem tudja teljesíteni az 2020/2021. I. félévére előírt kötelező szakmai gyakorlatot, az akadályoztatás tényét annak felmerülésétől számított 7 napon belül a karriertamogatas@uni-nke.hu e-mail címen köteles jelezni.
    8. A tanszékek tájékoztatása, az oktatók és a tanszéki referensek felkészítésének rendje az Informatikai Igazgatósággal együttműködésben történik.
    9. A megbízási jogviszony keretében ellátott oktatási feladatok szerződései kapcsán a teljesítés igazolás rendje megegyezik a 2019/2020. II. félévének rendjével.
  1. Nemzetközi és tudományos terület
    1. A külföldi utak tekintetében az új rendelkezésekről, az elnyert oktatói Erasmus-utakról szóló halasztás határidejéről a tájékoztatást 2020. szeptember 7-ig közzé kell tenni.
    2. A külföldre kiutazott hallgatóinkkal a folyamatos kari kapcsolattartás a Dékáni Hivatal Nemzetközi Osztályának feladata.
    3. A kiutazási és belföldi utazási tervezés, a tudományos és egyéb rendezvénytervek áttekintése, az érintettek egyéni tájékoztatása a központi rendelkezésekről 2020. szeptember 11-ig valósul meg.
  1. Adminisztráció
    1. A személyes ügyintézés minimalizálására kell törekedni, az ügyintézés elektronikus vagy postai úton történő megvalósításának előtérbe helyezésével.
    2. A hallgató a személyes ügyintézést csak a lehető legszükségesebb esetben válassza, lehetőség szerint előzetes bejelentkezés alapján, amennyiben az ügyének intézésére elektronikus úton semmilyen módon nincs lehetőség.
    3. A dékán olyan adminisztratív munkatárs részére, akinek munkaköre (pl. rendezvényszervezés, nemzetközi kiküldetéssel, vendégfogadással járó adminisztráció stb.) a járványügyi veszélyhelyzet idején kiüresedik, külön díjazás megállapítása nélkül más feladatot határozhat meg.

Budapest, 2020. szeptember 4.

Dr. Smuk Péter

dékán

ElőzőElőzőÁllamtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar – biztonsági intézkedési terv
HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ
KövetkezőA távolléti oktatás speciális szabályai kari dolgozóknak és hallgatóknakKövetkező

Kapcsolat

Központi szám: +36 (1) 432-9000
1441 Budapest, Pf.: 60.
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Impresszum

Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Bejelentések kezelésére vonatkozó tájékoztatás

Főszerkesztő:
NKE Informatikai Igazgatóság 
ini@uni-nke.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat

Közösségi média

Instagram Facebook Tiktok X-twitter Youtube Linkedin