Ugrás a tartalomhoz

LUDOVIKA DIGITÁLIS OKTATÁS

Egységes járványügyi intézkedés

A COVID-19 járvány terjedésének megakadályozása, továbbá ezzel összefüggésben az egyetemi polgárok biztonságának, egészségének védelme érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának „Egységes járványügyi intézkedése”

  1. Biztonsági intézkedések
    1.1. maszkviselés
    – Az egyetemi campusok zárt tereiben kötelező az orrot és szájat elfedő maszk megfelelő használata. Kiemelten biztonságos védelmet az orvosi maszk vagy FFP2-es védőmaszk nyújt, így fokozottan javasolt ezek használata. Az előadó (oktató vagy interaktív kurzus esetén az éppen prezentáló hallgató) az előadás ideje alatt abban az esetben mellőzheti a maszkviselést, ha a legalább 3 méteres védőtávolság másoktól és a terem szellőztetésének lehetősége egyaránt biztosított.
    – Kötelező a maszkviselés a vendéglátóipari egységek (büfé, menza) és közösségi étkezők (teakonyha, közös étkező) területén is. A maszkot kizárólag az étkezés, illetve italfogyasztás idejére lehet levenni.

    1.2. távolságtartás
    – A járványügyi megelőzés érdekében a személyes érintkezések során javasolt a legalább másfél-két méteres védőtávolság megtartása. A másokkal történő közvetlen érintkezés (pl. kézfogás) kerülendő.
    – A vendéglátóipari egységek (büfé, menza) és közösségi étkezők (teakonyha, közös étkező) területén is legalább másfél-két méter távolságot szükséges tartani egymástól.
    – A védőtávolság biztosítása érdekében, az egyetemi campusok liftjeiben továbbra is létszámkorlátozás lesz hatályban.

    1.3 higiénés szabályok
    – Az Egyetem épületeibe történő belépéskor, étkezések előtt, valamint tüsszentés, köhögés után az alapos kézmosás, illetve a kézfertőtlenítő használata kötelező.
    – Az Egyetem zárt tereiben – ahol ez lehetséges – a rendszeres, alapos szellőztetés kötelező.
  2. Oktatással és munkavégzéssel kapcsolatos rendelkezések
    Az egyetemen az oktatás és a munkavégzés – ellenkező rendelkezés kiadásáig – jelenléti formában zajlik.

    Az oktató jogosult arra, hogy a jelenléti tanórai foglalkozást a MS Teams alkalmazással online tanóra formájában elérhetővé tegye kizárólag a járvány vagy más betegség miatt igazoltan távollévő hallgató számára. Az oktató, amennyiben járványügyi elkülönítés hatálya alatt áll, a tanszékvezető engedélyével, a tanórai foglalkozást MS Teams alkalmazással online formában is megtarthatja.
  3. Oktatástól, munkavégzéstől történő távolmaradás szabályai
    Köteles otthon maradni és háziorvosát értesíteni minden olyan személy, akinél a COVID-19-re jellemző tünet jelentkezik (száraz köhögés, láz, nehézlégzés, hirtelen kezdetű szaglásvesztés, ízérzés hiánya vagy ízérzés zavara) és a tünetek kezdetét megelőző 14 napban szoros kapcsolatban volt COVID-19 fertőzöttel vagy olyan helyen tartózkodott, ahol a fertőzés lehetősége fennállt. Köteles továbbá háziorvosát értesíteni – s a háziorvos állásfoglalása alapján eljárni – minden olyan személy, akinél egyéb, betegségre utaló tünet jelentkezik és a tünetek kezdetét megelőző 14 napban szoros kapcsolatban volt COVID-19 fertőzöttel vagy olyan helyen tartózkodott, ahol a fertőzés lehetősége fennállt.

    Nem tartózkodhat az Egyetem területén olyan személy, akinek fertőzését klinikai vizsgálattal igazolták (PCR teszt, antigén teszt) vagy háziorvosa a fertőzés gyanúját állapította meg.

    A 3. pontban, fent meghatározott esetekben az érintett köteles az NKE Járványügyi Operatív Törzse felé az egyetem honlapján elérhető űrlapon bejelentést tenni.        
    (https://digioktatas.uni-nke.hu/)

    Az alkalomszerű kapcsolatba került személyek esetén nem indokolt az oktatástól, munkavégzéstől való távolmaradás, amennyiben az érintettek a megfelelő biztonsági előírásokat megtartották és a COVID-19-re utaló tünetek nem jelentkeznek.

    Az egyes tanórákon való részvétel követelményeire és az elfogadható hiányzások mértékére vonatkozóan – a hatályos Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ.) előírásainak megfelelően – az adott tárgy tantárgyi programjában meghatározottak az irányadók.
  4. Az elkülönítés megszüntetésének feltételei
    Az (otthonában) elkülönített beteg/fertőzött izolációjának megszüntetési kritériumai az alábbiak:
    – a beteg legalább 3 napja láztalan, légúti tünetei megszűntek, és a tünetek kezdete után legalább 7 nap eltelt, gyógyultnak nyilvánítandó, közösségbe engedhető, melyet megelőzően javasolt a háziorvossal történő előzetes konzultáció;
    – amennyiben az enyhe tünetekkel rendelkező igazolt COVID-19 fertőzött az elkülönítés 4. napján már láztalan, légúti tünetei megszűntek, akkor a tünetek kezdetétől számított 5. napon antigén gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható;
    – tünetmentes fertőzöttek elkülönítését a fertőzés igazolása, a pozitív PCR vagy antigén gyorsteszt mintavételének napjától számított 7. napon lehet feloldani, melyet megelőzően javasolt a háziorvossal történő előzetes konzultáció;
    – a tünetmentes fertőzött a fertőzést igazoló vizsgálat időpontjától számított 5. napon antigén gyorstesztet végezhet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható.
  5. Kontaktok mentesülése
    Szoros kontaktnak minősül különösen az a személy, akivel kapcsolatban fertőzött személy vonatkozásában fennáll:
    – a nem megfelelő védőtávolság (az Omicron esetében 2 méter);
    – 15 percnél hosszabb együtt töltött idő (plexi fal esetén, illetve folyamatos friss légáramot biztosító szellőztetés mellett ennek a duplája megengedhető);
    – maszk nem vagy nem megfelelő módon történő viselése az érintettek részéről (Omicron esetében FFP 2 típusú maszk); és
    – a kontaktus helyén nincs megfelelő szellőztetés, felületfertőtlenítés, továbbá az érintettek nem tartják be a személyi higiénés előírásokat (kézfertőtlenítés).

    A kontakt mentesülhet, ha az utolsó expozíciótól számított 7 nap eltelt és nincsenek tünetek. A járványügyi megfigyelés kezdetétől számított 5. napon az érintett (kontakt) antigén gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén a járványügyi megfigyelés feloldható.

    Az alkalomszerű kapcsolatba került személyek esetén nincs szükség a hatóság által elrendelt járványügyi megfigyelésre, azonban a kontaktok figyelmét fel kell hívni arra, hogy az utolsó találkozást követő 7 napig, a COVID-19 fertőzés tüneteit önmagukon ellenőrizzék.

    Mentesül a járványügyi megfigyelés alól, aki oltási igazolvánnyal rendelkezik.
  6. Védettség igazolásával kapcsolatos rendelkezések
    Az Egyetem, valamint a Campus XXI. Kft. foglalkoztatottjai, munkatársai számára a hatályos jogszabályok [599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet, illetve 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet] értelmében kötelező a COVID-19 elleni védőoltás felvétele, illetve az oltottság igazolása.

    Az Egyetem, valamint a Campus XXI. Kft. foglalkoztatási jogviszonyt kizárólag azzal a személlyel létesíthet, aki a hatályos jogszabályokban meghatározott védettségi feltételeknek megfelel.
  7. Rendezvényekkel kapcsolatos intézkedések
    Az Egyetem területén rendezvények a hatályos jogszabályi előírások betartása mellett rendezhetők azzal, hogy a rendezvényen résztvevők számára is kötelező az orrot és szájat elfedő maszk megfelelő használata. Kiemelten biztonságos védelmet az orvosi maszk vagy FFP2-es védőmaszk nyújt, így fokozottan javasolt ezek használata.

    A rendezvényeken az előadók az előadás ideje alatt abban az esetben mellőzhetik a maszkviselést, ha a legalább 3 méteres védőtávolság másoktól és a terem szellőztetésének lehetősége egyaránt biztosított.

    A rendezvények lebonyolításához kapcsolódó részletes biztonsági szabályzat az alábbi linken érhető el: https://digioktatas.uni-nke.hu/2022/02/08/rendezveny-jarvanyugyi-protokoll/

    Az Egyetem területén a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a verseny- és szabadidősport edzések korlátozás nélkül megtarthatók, így a résztvevők az órák illetve edzések időtartama alatt mentesülnek a maszkviselési szabályok alól.

    Sportrendezvények és sportfesztiválok a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően rendezhetők meg. Sportrendezvényeken nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt. Sportrendezvényen és sportfesztiválon a koronavírus ellen nem védett, a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is elindulhat.
  8. Doktori cselekményekre vonatkozó intézkedések
    Az Egyetem doktori iskoláiban a járványügyi intézkedések betartása mellett a doktori cselekmények – ellenkező rendelkezés kiadásáig – jelenléti formában zajlanak. Indokolt esetben – különös tekintettel a résztvevők életkorára, egészségügyi állapotára – a doktori iskola vezetőjének engedélyével a doktori cselekmények MS Teams alkalmazással online formában is lebonyolíthatók.
  9. Jogkövetkezmények
    Aki az Egyetem területén tartózkodik, köteles a járványügyi intézkedések betartására, valamint köteles eleget tenni az intézkedések betartására irányuló felhívásnak.

    Az Egyetem oktatói, hallgatói, munkatársai, valamint a Campus XXI. Kft. és a Ludovika SE foglalkoztatottjai (a továbbiakban: egyetemi polgár) által a járványügyi intézkedések súlyos vagy többszöri vétkes megszegése munkáltatói, illetőleg fegyelmi eljárást von maga után.

    Az egyetemi polgárok kivételével, aki a járványügyi intézkedéseket vétkesen megszegi, illetve azoknak a végrehajtásra irányuló felszólítást követően sem tesz eleget, kötelezhető az Egyetem területének elhagyására.
  10. Hatálybalépés
    Ezen intézkedés 2022. február 11. napjától lép hatályba.

    Az intézkedés hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszíti az Egyetem rektora által 2021. november 03-án és a 2021. július 7-én kiadott járványügyi intézkedés.

Budapest, 2022. február 11.

Dr. Deli Gergely s.k.
rektor

Az oktatástól, munkavégzéstől történő távolmaradás szabályai
ElőzőElőzőRendezvény járványügyi protokoll
KövetkezőA Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának intézkedése az Egyetemen bevezetett járványügyi intézkedések megszüntetésérőlKövetkező

Kapcsolat

Központi szám: +36 (1) 432-9000
1441 Budapest, Pf.: 60.
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Impresszum

Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Bejelentések kezelésére vonatkozó tájékoztatás

Főszerkesztő:
NKE Informatikai Igazgatóság 
ini@uni-nke.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat

Közösségi média

Instagram Facebook Tiktok X-twitter Youtube Linkedin