Ugrás a tartalomhoz

LUDOVIKA DIGITÁLIS OKTATÁS

Záróvizsga útmutató
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán a 2021. évi téli távolléti záróvizsgák lebonyolításáról

A 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglaltakra figyelemmel, a Szenátus támogatásával, a rektor által 2020. november 30-án meghozott rendelkezés alapján a 2020/2021. tanév I. félévében a vizsgaidőszak végéig a vizsgáztatás és záróvizsgáztatás kizárólag az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában (a továbbiakban: TVSZ) meghatározott távolléti vizsgáztatási formában történik.

A záróvizsga a TVSZ (hatályos 2020. XII. 23-tól), az adott szakra vonatkozó hatályos tanterv rendelkezései és az online szóbeli vizsga szabályai szerint kerül lebonyolításra, így a záróvizsgára a 35. § (13a) bekezdés b) és c) pontjaiban, illetve a (13b) bekezdés b) pontjában meghatározott vizsgaformákra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

Jelen útmutatóban nem szabályozott kérdésekben a TVSZ rendelkezéseit és az NKE Járványügyi Operatív Törzs 2020. december 2-án kelt útmutatóját (A 2020/2021. tanév I. félévének digitális vizsgáztatási rendjével kapcsolatos útmutató – Ludovika Digitális Oktatás (uni-nke.hu)) kell megfelelően alkalmazni.

A Karon a záróvizsga bizottsági (a továbbiakban: ZVB) tagok adminisztrációs és aláírási feladatait a 2021. január 14-én kelt dékáni intézkedés írja elő.

  1. A ZVB összetételére és létszámára a TVSZ általános szabályait kell alkalmazni. A ZVB elnökére és tagjaira a szakfelelős tesz javaslatot. A szakfelelős szükség szerint a tanszékvezetőket is bevonhatja a záróvizsgával összefüggő szervezési feladatokba.
  2. A ZVB online vizsgáztatásához kapcsolódó technikai feladatainak a biztosítása érdekében a tanszékvezető IKT felkészültséggel rendelkező ZVB titkárt jelöl ki.
    A ZVB titkár feladatai:
    • az online záróvizsgával kapcsolatos kommunikáció, közvetítés a ZVB tagjai és hallgatói között,
    • az online záróvizsga előkészítése, a csatlakozáshoz a hivatkozás létrehozása, valamint a jogosultságok beállítása, majd annak írásbeli közvetítése – a tanszék közreműködésével – a ZVB tagjai és vizsgázók felé a vizsga kezdete előtt egy munkanappal,
    • az online záróvizsga előtt kipróbálási lehetőség biztosítása,
    • az online záróvizsga szervezőjeként a beléptetés és az előadói jogosultság kezelése,
    • a ZVB munkájának a technikai támogatása.
  1. A ZVB működését, a ZVB titkár munkáját a ZV szervezésében közreműködő tanszéki adminisztrátor segíti, aki szükség szerint igénybe veheti a Kari Online Koordinációs Csoport segítségét is.
  2. A tanszéki adminisztrátor a vizsga időpontja előtt két munkanappal e-mailben megküldi a hallgatók névsorát és elérhetőségeit a ZVB tagjainak és a titkárnak, valamint a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszer (továbbiakban: Neptun) által PDF formátumban generált, de szövegszerkesztőben szerkeszthető jegyzőkönyvet a szakfelelős/ tanszékvezető által kijelölt jegyzőkönyvvezetőnek.
  3. A záróvizsga főszabály szerint az Egyetem által biztosított online kommunikációs (Microsoft Teams) alkalmazás használatával történik.
  4. A ZV résztvevőinek biztosítaniuk kell, hogy a vizsgára olyan eszközön jelentkezzenek be, amely egyaránt alkalmas a hang- és kép átvitelére.
  5. A Microsoft Teams rendszerbe – a csatlakozáshoz kapott hivatkozás alapján – mind a vizsgáztató, mind a hallgató a saját egyetemi azonosítójával jelentkezik be és kizárólag azon keresztül használja azt. A ZVB tagjai automatikusan, előadói jogosultsággal csatlakozhatnak. A hallgató az eseményhez nem automatikusan csatlakozik, hanem megvárja, hogy a bizottság (ZVB titkár) beengedje.
  6. A Microsoft Teams rendszer kipróbálására a ZVB titkára kipróbálási lehetőséget biztosít az online záróvizsga előtti munkanapon. A teszt elérhetőségi adatait a tanszék közreműködésével az érintettek felé írásban közvetíti.
  7. A ZVB tagjai a Teams alkalmazást használva azonosítják a jelöltet, kérdéseket tesznek fel, vagy szakmai diskurzust folytatnak a vizsgázóval, értékelik a jelölt felkészültségét a vizsgatárgy/részvizsga témakörében a tétel kérdéskörét feldolgozó feleletek útján, vagy irányított módon, a feltett kérdésekre adott válaszok alapján, valamint ellenőrzik a vizsga tisztaságát.
  8. A hallgató személyazonosságának az ellenőrzése a kamerának jól látható módon bemutatott személyazonosításra alkalmas igazolvány bemutatásával történik.
  9. A hallgatónak nyilatkozni kell arról, hogy
    • nem használ nem megengedett eszközt, és
    • más személy közreműködését nem veszi igénybe, valamint
    • vállalja, hogy a vizsga során végig bekapcsolva hagyja a kameráját és nem némítja le a mikrofonját,
    • a kamera a valós hátteret mutatja,
    • nem használ fej- vagy fülhallgatót.
  10. A vizsgázó hallgatón kívül legalább 1 fő hallgatót a videokonferenciába be kell engedni (illetve az utolsó vizsgázónál bent kell tartani). A beengedett, de nem vizsgázó hallgatók esetében a mikrofon legyen kikapcsolva, illetve közöttük a kommunikáció (pl. chat) nem megengedett.
  11. A szóbeli számonkérés során legalább a ZVB kérdést feltevő tagjának, de lehetőleg minden ZVB tagnak legyen bekapcsolva a kamerája és mikrofonja.
  12. A vizsga során a hallgató a szakdolgozat/diplomamunka védésével kezd, majd minden egyes vizsgatárgyból, tételsorból egyenként, egymás után vizsgázik.
  13. A TVSZ-nek megfelelően a záróvizsga a szakdolgozat, vagy diplomamunka (a továbbiakban szakdolgozat) megvédésével kezdődik. A védéshez prezentáció készíthető, amelyet a hallgatónak a vizsga megkezdése előtt meg kell nyitni és a bemutatásához a ZVB titkártól előadói jogosultságot kell kérnie. A védés során a vizsgázónak egyidejűleg kell közvetítenie a prezentáció, valamint a saját kamera képét a Teams alkalmazáson keresztül.
  14. A záróvizsga szóbeli számonkérésének megkezdésére csak az eredményes szakdolgozat védést követően van lehetőség.
  15. A záróvizsgán tételhúzás nincs, ugyanakkor felkészülési tételsor előzetesen kiadható a hallgatók részére. A tételsor segíti a hallgatók felkészülését, de a ZVB a záróvizsgán a kiadott tételektől eltérő elnevezésű, de a tételsor által lefedett tananyag részét képező altémakörökből is kérdezhet a hallgatótól.
  16. A vizsga során a hallgatótól nem elvárás a tétel teljeskörű, mindenre kiterjedő ismertetése. A felkészülési idő hiányára tekintettel a tétel számonkérése történhet az oktató által irányított módon, kérdések révén is. A ZVB a hallgatótól a vizsgatárgy vagy részvizsga témakörében a kötelező tananyag részét képező más kérdést is feltehet.
  17. A bizottság, amennyiben a vizsga során kétely merül fel benne a vizsga tisztaságát illetően, bármikor kérheti a hallgatótól környezetének bemutatását, adott esetben a szobájában elhelyezkedő egyes eszközök közelről való megmutatását.
  18. Amennyiben a hallgató nem megengedett eszközt használ vagy más segítséget vesz igénybe, a bizottság a vizsgát azonnal felfüggeszti és ennek tényét a jegyzőkönyvben rögzíti.
  19. Ha technikai probléma miatt lehetetlenné válik a vizsga, azt a jegyzőkönyvben rögzíteni kell, valamint haladéktalanul meg kell kísérelni a probléma elhárítását.
  20. A technikai probléma tényéről és részleteiről a hallgató nyilatkozatot küld a tanszék (ZVB) elérhetőségeire, a Kari Online Koordinációs Csoport (antk-onlineoktatas@uni-nke.hu) és a servicedesk@uni-nke.hu címekre, internetelérési hiba esetén a kapcsolat ismételt rendelkezésre állásakor.
  21. Ha a technikai probléma a vizsga megkezdését megelőzően merül fel, akkor az adott napra esedékes többi vizsga lebonyolítását követően ismét meg kell próbálni létrehozni a kapcsolatot.
  22. Amennyiben a technikai probléma a vizsga során merül fel (pl. a kép vagy a hang akadozik, a kommunikáció nem érthető vagy az internetes kapcsolat megszakad), kezdeményezni kell a hallgató újbóli bekapcsolását. Ha ez nem sikerül, akkor az adott napra esedékes többi vizsga lebonyolítását követően ismét meg kell próbálni létrehozni a kapcsolatot.
  23. A kapcsolat létrehozásának a sikertelensége esetén biztosítani kell, hogy a hallgató a legkorábban alkalmas másik napon újabb vizsgakísérletet tegyen. A ZVB erről a tényről tájékoztatja a záróvizsga szervezésében közreműködő tanszéket és megbízza a tanszéki adminisztrátort, hogy egyeztessen a hallgatóval az új időpontról. A technikai problémával érintett vizsga nem minősül érdemjegyszerzési kísérletnek.
  24. Amennyiben az új vizsganapon sem sikerül a hallgatóval technikai kapcsolatot létesíteni vagy az megszakad és nem sikerül helyreállítani, a hallgató az őszi záróvizsgaidőszakban vizsgázhat.
  25. Amennyiben a ZVB egyik tagjánál merül fel technikai probléma és nem tud online formában bekapcsolódni a vizsgáztatásba, az nem eredményezi a vizsga megszakadását, amennyiben a tag másik platformon (pl. telefon útján) be tud kapcsolódni a vizsgába.
  26. A szakfelelős/tanszékvezető által kijelölt jegyzőkönyvvezető a vizsga folyamán a tanszéki adminisztrátortól elektronikusan szerkeszthető formában átvett, előkészített jegyzőkönyvbe rögzíti a kiadott tételeket, a vizsgázónak feltett kérdéseket.
  27. A ZVB tagjai a vizsga befejezését (az utolsó hallgató kilépését) követően online formában, zárt ülésen – vita esetén szavazással – állapítják meg a záróvizsga részeinek eredményét, valamint a záróvizsga végső értékelését. Szavazategyenlőség esetén a ZVB elnök szavazata dönt.
  28. A ZVB elnök által jóváhagyott – rész és végleges – záróvizsga eredményeket – vagy ha a vizsga technikai probléma miatt lehetetlenné vált, ennek tényét –, a kijelölt jegyzőkönyvvezető a záróvizsga után közvetlenül, a ZVB tagjai online jelenlétében, a rendszerben videófelvételen rögzítve, az előkészített, szerkeszthető formátumú jegyzőkönyvbe rögzíti.
  29. A záróvizsga eredmények rögzítését tartalmazó videófelvételt addig kell megőrizni, amíg a záróvizsga eredményekre vonatkozó jogorvoslati határidők (közléstől számított 15 nap) le nem járnak, vagy – amennyiben jogorvoslatot nyújtottak be – a jogorvoslati eljárás jogerős lezárásáig.
  30. A Microsoft Teams értekezletének a felvétele a felhőben történik és a program menti. A felvételt a felhő 20 napig tárolja. Dékán elrendelheti a felvétel letöltését és tárolását MP4 formátumban a jogorvoslati eljárás befejezéséig. A felvételre az NKE adatvédelmi előírásai (https://www.uni-nke.hu/adatvedelem) érvényesek.
  31. A végleges jegyzőkönyveket a ZVB elnök online szóbeli jóváhagyását követően a jegyzőkönyvvezető digitálisan aláírt PDF formátumban elmenti, vagy a kinyomtatott és aláírt jegyzőkönyvet beszkenneli, ezt követően a Tanulmányi Osztály vezetőjének és az illetékes oktatási egységnek (tanszéknek) e-mailben megküldi.
  32. A végleges jegyzőkönyvek PDF formátumban való mentése után a jegyzőkönyvvezető azt elektronikusan hitelesítheti (digitális aláírással láthatja el). Ehhez elég a https://magyarorszag.hu/szuf_avdh_feltoltes oldalon a PDF állományt feltölteni, majd az ügyfélkapus felhasználónevet és jelszót megadni. Az Azonosításra Visszavezetett Dokumentum-hitelesítés (AVDH) szolgáltatás a személy azonosítása alapján hitelesíti a dokumentumot. A hitelesítési folyamat végén a hitelesített fájl letölthető. Az AVDH-val hitelesített dokumentumok teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülnek.
  33. A digitálisan aláírt jegyzőkönyvet papíralapon is elő kell állítani és a ZVB tagok által eredetiben aláírni, legkésőbb a 2021. február 28-ig. A papíralapú előállítás, aláíratás és a Tanulmányi Osztály részére történő leadás a jegyzőkönyvvezető felelőssége.
  34. A záróvizsga eredményét a záróvizsgát szervező szakfelelős/tanszékvezető szerint illetékes tanszéki adminisztrátor a TVSZ előírásainak megfelelően a Neptunban rögzíti, majd legkésőbb a vizsgát követő napon Neptun üzenetben tájékoztatja a hallgatókat az eredmények megtekinthetőségéről.

Budapest, 2021. január 21.

Kari Online Koordinációs Csoport Tanulmányi Osztály

Jóváhagyta:

Dr. Smuk Péter s.k.
dékán

ElőzőElőzőDékáni intézkedés
a záróvizsgabizottsági tagok adminisztrációs és aláírási feladatainak kezeléséről
KövetkezőKari tájékoztatóKövetkező

Kapcsolat

Központi szám: +36 (1) 432-9000
1441 Budapest, Pf.: 60.
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Impresszum

Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Bejelentések kezelésére vonatkozó tájékoztatás

Főszerkesztő:
NKE Informatikai Igazgatóság 
ini@uni-nke.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat

Közösségi média

Instagram Facebook Tiktok X-twitter Youtube Linkedin